Először is leszögezem, hogy ez a napom egy boldog nap volt. Fontos! mielőtt még elfelejteném, hogy ilyen is van:)
A film pedig..én nem csalódtam benne. Nagyon jót vártam, mert a kedvenc filmem az Órák, mert imádom Clarie Danes-t (bár nem tudom, hogy lehet vkinek ilyen vékony dereka:), mert élek-halok Meryl Streep-ért (és a lánya milyen szakasztott mása!), és mert még Koltaival kapcsolatban sincsenek előítéleteim.
Noshát nyálasnak nyálas azt le kell szögezni, de azt is hogy lélektanilag viszont marha hiteles. Azt hallottam róla egy kritikában, hogy a női lélekről szól. Hát nem tudom, lehet hogy túlzás általánosítani, hogy ilyen a női lélek, de az enyémbe beletalált. Hogy mi volt benne hiteles? Hát a haldoklást, azt nem tudom, még sosem haldokoltam, de az biztos, hogy hallottam már idős embereket haláluk előtt beszélni, és kimondottan SZÉPNEK ábrázolja ezt a folyamatot. Én sokszor féltem a hozzátartozóim halálától. Még sosem hallottam a környezetemben olyan időst, aki emelt fővel távozott volna az élők sorából. Megnyugtató volt látni hogy ez is lehetséges. belevitt kicsit az időskori krízis mélyébe, és abba hogy a hozzátartozók számára milyen ez az egész. én biztosan megnézetném egy pár rokonommal aki fél a haláltól.
Persze nem minden volt szép benne, először azt éreztem csak a fájdalom lesz itt is a főszereplő, az elpuskázott lehetőségekkel, elkövetett hibákkal.-egy anya emlékezik vissza a fiatal éveire. Közben egyszerre láthatjuk anyában és a lányaiban lezajlódó eseményeket, hogyan tükröződik vissza anyjuk lelke egyik illetve másik lányban. A nagyobbik azt gondolja anyja hallucinál, mert hiszen nagyon boldog élete volt, pont olyan, mint amilyent most ő teremtett magának férjjel, gyerekekkel. A kisebbik lány bizonytalan, szenved, és biztos abban, hogy nem ez a beteljesült élet, amit nővére él. Azt is érzi, hogy anyjáé sem volt az, ki akarja deríteni, milyen emlékek ébrednek benne, mintha saját bizonytalanságára keresne megoldást. Az ő életükre párhuzam, az anya emlékezése az ő fiatal éveiről, melyben ő és barátnője élete elevenedik fel. Barátnője megalkudott, hozzáment a sráchoz, akibe sosem volt szerelmes. Az anya nem alkudott meg, elszökött egy kaland kedvéért (amiből persze bármi lehetett volna) barátjától, engedett a kísértésnek, úgy érezte fiatal, és jó életet szeretne. Kalandjáért barátja halálával, és súlyos lelkiismereti konfliktussal fiezetett. Ezután ő is megalkudott, férjhez ment, gyerekeket szült, bár az anyaszerep sosem ment neki.
Az ő kettős érzései hasítva jelennek meg a két lányban, a kisebbik örökölte a vívódást, és mind neki, mind anyjának az érkező Meryl Streep, az egykori barátnő hoz nyugalmat. Azt hozza, hogy nincs rossz döntést, hogy az ő élete így is szép lett, és nem érzi hibának az akkori házasságát. Az anya is szépen lassan megnyugszik, lányát is megnyugtatja, és így távozik az élők sorából.
A film szépsége, patetikussága nem egy realisztikus mozivá teszi, inkább olyanná (színvilágban, harmóniában, zenében, szépségben) mint amilyen szubjektívnak az ember megéli az élete óriási pillanatait. Különös szépséggel ábrázolja mit jelenthet egy elénekelt dal, egy odaégetett vacsora, egy hajó, vagy egy összegyűrt papírfecni. Végigkíséri egy család generációkon továbbörökített tragédiáját, analitikusan gyermekkori képekkel alátámasztva a lelki jelenségeket..Az egyetlen akinél ez hiányzik az anya. Az ő családjáról semmit nem tudunk. Úgy tűnik, mintha az ő életét egy felnőttkori trauma határozná meg. Vagy csak annyit jelent, hogy időskorban az ember a halálos ágyán már a saját döntéseire emlékszik, nem a szüleitől hozott örökségre. Amíg meg még az identitásunkat keresgéljük, fontos hogy újraéljük szüleink lezáratlan kérdéseit, de mikor visszatekintünk életünkre, nem ez lesz a lényeg?
Nekem személyesen is nagy jelentése volt a filmnek, de ez nem publikus. A halálról szól, de inkább a halál személyes jelentéséről számomra. Van egy olyan érzésem, hogy amit egyszer az Órák megbillentett bennem, azt most az Estével helyretette a film készítőgárdája. Vagy csak én változtam…nem tudom..
picihopata
szerintetek