No hát ez volt az a film, amivel nem véletlen vártam 2009 végéig:) Tudtam, hogy alapmű, és bizonyos műveltségi szinten kell tudni róla, de az életem ezidáig nem tette szükségessé, hogy megnézzem. Mostmár nyitott voltam erre is.
Eljutottam odáig, hogy gyermekrajzokat már nem tudok bizonyos háttértudás nélkül elemezni, és elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy mi az a többlettartalom, háttér-érzés, képzeletvilág-többlet amit a Star Wars mánia adhat a mai gyerekeknek? Mivel mostanában már nem az eredeti, hanem az időrendi sorrendben 1-2-3, elkészítési sorrendben a 4-5-6 számú rész jelenti az alapot a kicsik számára én is ebbe vetettem bele magamat. A szempont ugyanaz volt: próbálom megérteni a történetet- de elsősorban a hangulat a fontos, és a megélés, beleélés.
A történet összefoglalására éppen ezért nem is vállalkoznék, de képzettebb ismerőseimet segítségül hívtam azért hogy legalább az én fejemben összeálljon a történet. Nem baj egyébként szerintem, hogyha nem értjük. A gyerek sem a szenátor- kancellár- köztársaság- jedi-lovag- helytartó összefüggéseket érti, bár meglepő módon fogékonyabbak mint mondjuk én. Az egész államforma ugyanakkor ismerős lehet: a híradóból is ennyit látunk csak sokszor, hogy valami politikus összehív egy gyűlést, meg bizonyos emberek egymás ellen vannak, de csak meghatározott szabályok szerint lehet rendet tenni, megszavazni, bizalmat adni, hatalmat venni. Az is a való világra hajaz, hogy a mai politikában se jut el legtöbbször az átlagemberhez a vita tartalma, mint ahogy itt sem tudjuk, hogy eredetileg mi a harc tárgya, miért támadják meg egymást, miért harcolnak egymás ellen a galaxis népei, egy végső cél van: a hatalom. Tulajdonképpen gyerek fejjel ez csúnya kép a felnőtt világról, de többé kevésbé élethű, és mivel a realitásban sem érti ezeket egy gyerek, itt sem kívánja felfedni a szálakat.
Adott tehát néhány politikus, aki a világ ura akar lenni. Ezek szövetkeznek egymással, és harcolnak látványosakat.
A jó meg a rossz fogalma viszonylag tiszta és érintetlen, hiszen ezt kívánja a gyermek lelke, de ugyanakkor már másodpercek alatt átjárható. Nemcsakhogy átjárható, hanem ezzel ad egy olyan érzést és olyan valóságot, amiben bárki lehet előbb jó és aztán rossz, meg előbb rossz és aztán jó. Ez pedig végtelenül megnyugtató, hiszen az emberben a színtiszta jóság és színtiszta rosszaság egyszerre van benne. Ezt jó esetben a felnövés során kezdjük el fokozatosan intergálni. Mégpedig egy nehéz és hosszú folyamat során amire már talán nem emlékszünk, de valóban kemény dió. Amit a pszichoanalízis hasításnak hív, valójában arról szól, hogy nem tudjuk egyben látni a jót és a rosszat. Ezt meg kell tanulni, erre rá kell érezni, és ez egy kisgyereknek mindig nagy kihívás. Jó akar lenni és tudja hogy ő jó, de néha persze kellenek a csínyek. Kell az ellenállás, kell a rosszalkodás, sőt néha olyan is van, amikor gonoszságot érez, amikor irigy, amikor valakire jogtalanul dühös és akár a halálát is kívánja. Ilyenkor képzeletben ő lesz maga a gonosz és lelkiismeretfurdalása van, hiszen neki jónak kéne lennie, mert csak úgy szerethető. Kezdetben minden gyermek azt hiszi hogy csak úgy szerethető, sőt sokan még felnőttkorban is ezt hiszik. Ebből jönnek a hazugságok, a bűntudatot keltő gondolatok elfojtása és tagadása, a környezetnek való megfelelés és egy csomó minden más is. Jó esetben szép lassan megértjük hogy mindannyiunkban benne van eredendően a jó és a gonosz és ez a kép sokkal sokkal árnyaltabb ennél a két pólusnál. Persze nagyon könnyű volna az életet úgy felfogni ahogy a népmesékben van, hogy mi vagyunk a saját mesénk hősei, vannak segítőink és ellenségeink és mindenkit besorolhatunk valamelyik csoportba. Aki így akarja látni az életet annak nagyon nagy mentális erőfeszítésbe kerül meghozni ezeket a torzításokat. El kell bagatellizálni az ellenségeink jó tulajdonságát és idealizálni kell a szeretteinket. Ha feladjuk ezeket a kategóriákat akkor kicsit fogódzkodó nélkül maradunk, és sokkal sokkal nehezebb árnyalataiban látni a világot.
Ezt önmagában persze nem várhatjuk el a gyerektől. Ő éppen azzal küzd hogy saját magában elfogadja saját rosszaságát anélkül hogy az “én jó vagyok” kép egészében ledőlne. És ebben nagyon nagy támogatás egy Star Wars. Hiszen tisztán megvan a Jó tisztán megvan a Rossz, de megvan az átváltozás lehetősége is.
Szintén klasszikus vonás, hogy az ősök kiléte sokszor homályos, vagy nem tisztázott a filmben. Egy reális világban a gyerektől minden sarkon megkérdezik ki az anyja ki az apja, és a mozaikcsaládokban ez már nem egy olyan egyszerű kérdés mint az volt mondjuk 2 generációval ezelőtt. Mostmár a családok 3-4 mozaikból tevődnek össze, van a szülőknek az új kapcsolata meg a féltestvér meg a mostohatestvér, és korántsem egyszerű feladat tisztázni, hogy ki kivel van. Ugyanakkor kinek ne lett volna olyan álmai, hogy végül kiderül, hogy egészen máshonnan származik mint ahogy azt ő gondolja? Hogy felfedezik, hogy a világ rájön, hogy ő a kiválasztott? A 2.részben Anakin anyjától megkérdezik ki a fiú apja. Az anya teljes természetességgel válaszolja, hogy “nincs neki”. Nem tudja hogyan fogant. És ez a válasz – ami valljuk be a realitásban élőket kicsit mosolyra kényszeríti- teljesen természetesnek és helytállónak tűnik ebben a kontextusban. Manapság valóban sok családból sok apa hiányzik, és a hiány valami magasztossá misztifikálódik a kislányok-kisfiúk fejében, és ha néha meg nem értettnek és különcnek érzik magukat, a kiválasztottság gyanúja és valami magasztos titok emelődik be a képzeletbe. Kit ne nyugtatna meg egy álom, ahol a rabszolgasorsra jutott kisfiúról kiderül hogy a birodalom megmentésére született és még külön jóslat is van róla? Anakin felemelkedése egy remeny, es egy alom, ami lehetoseget ad az azonosulasra es annak atelesere, hogy bennuk is egy kis hos rejtozik.
De mit kezdjunk a lezerkarddal, meg az agresszioval, amikor hirtelen a gyerek fantaziajaban semmi masnem szerepel csak a megolni, kiirtani, elfoglalni, leigazni? Egyebkent szerintem a Star Wars nem kifejezetten agressziv. Hatalomrol szol, harcolnak benne, de nem agressziv. Amikor lezerkardozni kezdunk utana (meg az en fejemben is megfordult) az az azonosulasrol szol, nem feltetlen az agressziorol. Persze, hogy miert van erre szukseg, hogy valaki megragadjon ennel a kepzeletkornel az mar talan egy erdekesebb kerdes. Erre viszont igy is ugy is egyenileg kell valaszt talalni.
picihopata
szerintetek